Győr
Régi közismert neve: Arrabona, amely első elnevezése volt a településnek. Arrabona római város volt Felső-Pannoniában. Nevét az Arrabo folyóról kapta melynek torkolatánál feküdt, és amit ma Rábának ismerünk. Egyes történészek ebből vezetik le mai nevét, míg mások a Geur személynévhez köti. A városnak az ókori kelta és latin neve Arrabona, középkori latin neve Jaurinum. Törökül: Yanıkkale,németül: Raab, szlovákul: Ráb.
A város a Kisalföld keleti felében, a Mosoni Duna , a Rába és Rábca torkolatánál fekszik, ezért nevezik a „folyók városának” is. A Duna mellett kialakult fontos útvonal a római kortól összekötötte (Óbudát) Vindobonával . A Duna jobb partján árvízmentes teraszokon és magas ártéren haladt az útvonal a Pándorfalvi-fennsík, majd Bécs felé. Ezen az útvonalon a Rába és a Rábca képezett leküzdhető akadályt, s így kialakult itt egy közlekedési csomópont. Az utak Bécs,Budapest, Sopron és Székesfehérvár felé haladtak.
A város kialakulásában a viszonyok is közrehatottak. A mai területén két árvízmentes terasz alakult ki, amelyet három parti is megemelt. Ez tette vár építésére alkalmassá. Ennek jelentősége a növekedett a török időkig, amikor is hazánk legfontosabb végvára lett. A város és környéke a területén helyezkedik el, de területén átnyúlik a területére is, amely a tartozik.